Shabbat Beresit

Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati istentiszteletén

2007.10.06.

Szukkot után vagyunk, a Tóraadás ünnepe után. A zsidóság a Mózes öt könyvét, a Tórát újrakezdi, és a Mózes első könyvével kezdődően, a teremtés történetében az első szó, „Beresit”, „Kezdetben” adja a nevet az első könyvnek is, és ennek a szombatnak is „Beresit”, „Kezdetben” a neve.

Kicsit nehéz, amikor beszélni kell arról, hogy „Kezdetben”, mert elővenni a teremtés történetét, és azon gondolkodni, hogy mi történt a teremtéskor, és egyáltalán, hogy lehetséges, hogy egymillió éves maradványokat találnak a történészek, akik ásatásokat végeznek, mindenféle karbon vizsgálatokat, stb. Tehát nagyon érdekesen el tudnánk menni a lényeg mellett, s nagyon érdekesen tudnánk a teremtés történetéről beszélni, hogy 6 nap alatt teremtődött, vagy 6 korszak alatt, vagy hogy történt ez az egész. Nagyon sokat lehetne csak a teremtés történetéről beszélni. A tegnap olvasott haftarának is nagyon fontos üzenetei vannak, de mégis a „Kezdetben” olyan részt adott számomra ma, ami írva van 1Mózes 2 fejezetében a 18. versétől:

„18. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. 19. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. 20. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala. 21. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét. 22. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonnyá, és vivé az emberhez. 23. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. 24. Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. 25. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyellik vala.

3.fejezettől folytatódik:  1. a kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? 2. És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; 3. De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. 4. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; 5. hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. 6. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.  7. És megnyilatkozának mindkettőjüknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. 8. És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. 9. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? 10. És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. 11. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? 12. És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. 13. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.”

A bűnbeesés története, mondhatnám így, s mégis azt mondom, hogy nem a bűnbeesés története. Valahogy nem a bűnbe esett itt bele az ember. Vagy mégis? Két oldalról is meg lehet fogni itt a kérdést. Hiszen nem volt törvény, hogy lehetett bűn? Egyetlenegy törvény volt, Isten azt mondta, hogy „ne!” Ez nem törvény, hanem egy tiltás volt. Sokkal mélyebb ennek az almafának – ami nem is almafa volt, semmi köze az almához, hiszen azon a tájon, ahol volt, nem is lehetett alma – a története. Mégis az első ellentmondás ebben a történetben, hogy amikor Isten teremtette az embert, akkor teremtette őt, ahogy az 1. fejezet 27. versében van írva: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” S akkor itt csönd van, a teremtés jó, Isten kimondja, hogy jó, amit teremtett, s eltelik egy kis idő, s Isten azt mondja, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni,” s erre teremt neki egy társat, az oldalbordájából egy asszonyt. Most akkor megteremtette Isten a nőt, vagy később az oldalborda lett nő? Máris egy ellentétes kérdés merül fel, hogy mi is van itt a teremtésnél. Isten megteremtette a nőt, de akkor hol volt idáig? Miért kellett Ádámból egy oldalbordát kivenni, hogy egy nő legyen? S meg kell érteni, hogy Istennél a teremtés úgy történt, hogy az ember volt egyben férfi és nő. Az ember önmaga egy egység volt, s ennek az egységnek kell segítőtárs. Ezt az egységet Isten segíteni akarta, hogy ne legyen egyedül, s ezért szétválasztotta férfivá és nővé. Az ember teremtésekor benne volt a férfiben a nő.

Ezt kevesen értik és kevesen tudják. S amikor egy házasságról beszélünk, vagy két ember találkozásáról, párkeresésről, társkeresésről, ennek az állapotnak a helyreállításának a belső vágyáról van szó, hiszen keresi a teremtett állapotát. Keresi azt az egységet, ahol a férfi és a nő egy. „Lesznek ketten egy testté,” sőt mindenben eggyé. Szellemben és gondolatban is eggyé, fizikailag is eggyé. Isten a házasságnak a szentségét eleve megteremtette, ami nem házasság volt, hanem a férfi és a nő egysége. Ezért szenvednek a társkeresők, mert azt a másikat keresi. Ezért hagyja el a férfi az apját, anyját, ahogy itt a Bibliában olvassuk, hogy keresse azt, ami belőle hiányzik, mert Isten ezt a kettőt szétválasztotta. Adtam mellé hozzáillő segítőtársat, s az ember nem találta meg az állatokban, a vadakban, hanem abban, aki benne van. De Isten mégis szétválasztotta a férfit és nőt, hogy látható legyen, hogy nincs egyedül.

Tehát a teremtés rendjét Isten helyre akarja állítani. A teremtés rendje, hogy férfi és nő egy legyen, hogy a nő keresse azt a társat, akivel össze van illesztve, s fordítva is, a másik nem is keresse a nőben azt a társát, akit Isten adott. Igazából így érthetjük meg a házasság szentségét is, hogy Isten egy állapotot akar helyreállítani, azt a teremtett állapotot, amit az ember végül elrontott azzal a bizonyos engedetlenségével. S ma is nem véletlenül a Sátán pont a házasságokat támadja, az isteni rendet szét akarja választani. Nem véletlen, hogy minden fronton ezt az eredendő egységet támadja. Támadja úgy, hogy neked nem kell férj, neked nem kell feleség. Támadja úgy, hogy elég neked egy test, amely azonosan gondolkodik, s nem kell hozzá szellemi egység. Ha már az embernek a hármas felépítését megtámadja, abban a pillanatban ezt a teremtett állapotot az ember nem tudja megélni, s örökké békétlensége lesz, s örökké hiányozni fog az a társ, akit Isten belé teremtett, akihez hozzáillesztett. Ez a társkeresés teljesen természetes és jó dolog, amit Isten ad belénk, s ebben a mai világban a Sátán pont ezt rombolja szét.

Neked nem komplett három részből álló társ kell, szellemben, lélekben, testben, neked elég a teste. Neked nagyon jó, ha kulturálisan összecsengenek a tested meg a szokásaid meg a vágyaid, de ez csak egy részilleszkedés, és soha nem lesz tökéletes boldog az a házasság. Isten szellemben, lélekben és fizikailag eleve úgy teremtette az embert, hogy a férfiben benne volt a nő. Az emberben benne volt a férfi és a nő. Isten munkája ma, Krisztus uralmának a munkája egészen odáig redukált és odáig vezet bennünket vissza, hogy Isten szerinti állapot jöjjön újra létre. Mert az Édenkertből az ember, amikor kijött, mert ki lett zavarva lényegében, onnét kezdett egyre távolabb kerülni Istentől. S most Krisztus uralma által egyre inkább akarja Isten valamennyiünk életét visszavinni az édenkerti állapothoz. Ez nem azt jelenti, mint némely egyházaknál hogy édenkerti étrend, magvakat esznek, mint a papagájok, hanem Isten rendjének a visszaállása. S ezt nem véletlenül a társkeresésnél kellene rendezni. Tudni azt, hogy nem vagy egyedül, mert Isten valahol a te részedet megteremtette. Tudni azt, hogy az a rész veled szellemben, lélekben, fizikailag kompatibilis, teljesen összeilleszthető, együtt rezonáló. Neked kell kérni, hogy találkozhass a másik feleddel! Ez a házasságnak igazi vágya és szentsége igazából minden emberben benne van. Amikor kezd férfi lenni, kitekint a szülői házból, keresi azt a lányt, csak meg kellene tanulni, hogy jól is lehet keresni. A hármas egységet, ami nélkül nem működik semmi. Ha valakinek az életében nincs meg ez a hármas egység, és a hármas egységben nincs meg a hozzáilleszthető társ, nehezen tud élni, szolgálni, s nagyon boldogtalan tud lenni. S Istennek külön áldása, hogy ezeket össze akarja illeszteni, ez a terve. Isten nem akar szingliket, nem akar unisexet, hanem azt akarja, hogy ez az illeszkedés végre összejöjjön, a férfi legyen férfi, a nő legyen nő, s a kettő együtt legyen egy elhívás, egy tökéletes egység. A saját életünkben is úgy kellene tervezni, hogy Uram, olyan társat adjál, aki szellemben, aki gondolkodásban is, s természetesen testileg is hozzám illeszthető legyen. Isten nem azt mondta, hogy két különféle dolgot összerakott, hanem teremtett egy embert, ami egy egység férfiben és nőben. A teremtés történetében tehát Isten teremté az embert az Ő képére, Isten képére teremté őt, férfivá és asszonnyá. De ez egy, egy egység! Majd Isten látta, hogy ezt az egy egységet szétbontja, hogy egymással dolgozva, egymást segítve, mégis egyként, megéljék azt, hogy Isten képére és hasonlatosságára szolgáljanak. S ezért szükséges az, hogy megtaláljuk egymásban azt a másikat, akit Isten adott nekünk. Különben nem fog menni fél-egységként, hiányosan.

Isten ezen felül adott még parancsokat, amit inkább az újszövetségben olvasunk, pl. hogy egyedülállónak ki az, aki bepótolja azt a másik felet. S itt a közösségnek az egysége, ami kérdés. Például, ha van valaki, aki nincs férjnél, akkor a közösség a férji teendőket ellátja, vagy fordítva. A férfi nincsen megházasodva, megözvegyül, vagy akármi történik, akkor a közösség ellátja azt a feladatot, amit egy nőnek mellette kellett volna betöltenie. Isten mindig ebben az egységben gondolkodik, s mindig úgy gondolkodik, hogy Isten képére és hasonlatosságára teremtette az embert, azt a kettőt, ami egy, az egyet mindig kipótolja vagy társsal, vagy társat pótló Krisztus Testével, de Isten nem akar egyedülálló embereket. S én azt hiszem, senki nem szeret egyedül lenni, mert Isten az elsőnél látta, hogy nem jó az embernek egyedül.

Mi történt mégis itt, amikor ez a bizonyos kísértés történt? Megszületik az oldalbordából az asszony, amit a férfi elfogadott. Azonban jött a kígyó! Miért pont kígyó, hiszen volt ott oroszlán is? Miért pont így, miért nem úgy? Azt hiszem, a kígyó tulajdonságait akarja a Biblia kihozni. Hiszen a kígyó a sötétben lát, sötétben jól érzi magát, s ma is a Sátán a sötétben lát, s nagyon jól érzi magát. S a legkisebb lyukon be tud mászni, ahol a feje befér, már minden befér, tehát eléggé tolakodó, s eléggé rejtett, csendben be tud suhanni. Sok tulajdonsága lehet a kígyónak, amit mi itt nem ismerünk Európában. Mégis Isten valószínű, azért a kígyó nevet adta itt a teremtésnél a Sátánnak, hogy ezzel a tulajdonsággal is láthatóvá tegye őt, hogy kicsoda.

Van a kertben két fa, amelyiket megtiltott Isten az első embernek, illetve később az emberpárnak. Az első, amit itt olvastunk, a kertnek a közepében van, a jónak és a gonosznak tudását hordozó fa. Itt történt az emberiségnek a romlása és a halálba való menetelének az első pillanata. Az a gyümölcs. Gondolkodtam rajta, hogy miért pont ez? Hiszen mikor levette onnét a nő és odaadta a férfinak is, és így mindketten bűnrészesek lettek, akkor mi történt? Semmi más nem történt, az ember megismerte az áldás és átok kérdését, megismerte a törvényt és a büntetést. Ennyi történt. Képzeljétek el, hogy milyen jó lehetett az első emberpár, akinek nem volt törvénye! Nem ismerte a törvényt, nem kellett! Az első emberpárnak egyetlen tulajdonsága volt, a teljes engedelmesség Istennek. A teljes engedelmesség azt jelentette, hogy ott van a kertben és nem volt gondja. S ezt nem humanizmusból mondom, hogy nem kellett neki főzni és vásárolni és egyebek, hanem egyszerűen az engedelmesség állapota egy szent állapot. Ott volt Isten jelenlétében az ember a teljes szentségében, és lenyúlta a fáról a törvényt, és megismerte a törvény következményét, s abban a pillanatban el kezdett gondolkodni. Elindult a mérlegelés, az igen-nem kérdése. Az engedelmesség ellenébe megszületett az igen-nem kérdése, a választás lehetősége. Rádöbbent arra, hogy ebben a kertben isteni rend van és szentség van. S ahogy megismerte azt, hogy mi az, ami a szentséget töri, abban a pillanatban félelembe esett. A gyümölcsről, amit a fáról levett, a gyümölcs következménye, hogy az emberiség első pillanata ez, amikor megismerte a félelmet.

S ha belenézünk a mai világba, minden irányból a Sátán hogyan támad, s minden félelemnek mi a következménye? A következő fához, az élet fájához már nem engedte Isten az emberpárt, hanem kizavarta, mert minden félelmemnek a következménye, hogy uralkodni akarok a félelmen. Uralkodni akarok azon, hogy ne kapjak büntetést. Uralkodni és uralkodni és uralkodni akarok. Azért gyártok fegyvereket, mert félek, hogy uraljam a másikat. Azért gyártok gyógyszereket, mert félek a betegségtől. Mindent azért csinál az ember, mert fél. Félek, félek, félek. Megismerte a törvényt és következményét, és belekerült egy olyan turbulenciába, hogy a félelem élteti ezt az egész világot. Minden, ami modernség, minden, ami ipar, kereskedelem, minden mögött a félelem van. Félek, hogy meghalok, vitaminokat kell enni. Félek, hogy nem tetszek a másik embernek, s kezdem kenni magam mindenféle kozmetikumokkal. A mai embernek egyre inkább mozgató ereje a félelem. Versenyfutásban van a félelemmel, s mindenen uralkodni akar. Le akarom győzni a természetet. Mióta akarja az ember legyőzni a természetet? Amióta ismeri, amióta kijött az Édenkertből, folyamatosan. A természet ellen megy, fél a környezettől, hát legyőzi. Félek a természeti törvényszerűségtől, félek a haláltól, félek mindentől. Egyetlenegy gyümölcs, amit leakasztott, a félelemnek nyitott ajtót. S ez a félelem egész odáig megy, hogy a növekedésével növekszik az uralomnak a vágya is. A nagy félelem mögött, még nagyobb uralkodási vágy van. Ez a világ ma fél, s ezért akar nagyon uralkodni mindenen. Már az űrt ostromolja és már a Holdat akarja elfoglalni félelmében. Mi lesz, ha a Földön nem lesz  hely, meg nem lesz víz, hát menjünk a Holdra. Az ember félelme határtalan a szó valós értelmében, s ez egy uralmi vágyban tör ki. Félek és uralkodok. Félek és támadok.

Mindennek a mozgató rugója ez, a tudás fájának gyümölcse. Megismertem a törvényt, és megismerem a következményét, s abban a pillanatban félni kezdek. Megismerem a törvényt és kiderül, hogy meztelen vagyok. A törvényt nem ismerte az első emberpár, nem érdekelte, hogy ruha, nem ruha, azt sem tudta, hogy mi az. De ez képletesen is igaz. Ahogy megismeri az ember a törvényt, abban a pillanatban tesz ellene és öltözik. Abban a pillanatban, ahogy egy természeti törvényszerűséget felismer, azonnal ellene akar tenni. Bármiféle erő, vagy törvényszerűség érkezik, ő uralkodni akar felette. S ez mind a félelemnek az indítéka, a mozgatórugója és a félelemnek az energiája is.

S mi történik? Természetesen ez bemegy a kereszténységbe is. Félek Istentől, eleget teszek, uralkodni akarok magamon. S élhetek egy olyan nyomorult életet, hogy nem vettem észre, hogy magam szenvedem meg annak az első gyümölcsnek, a tudás fája gyümölcsének a leszakítását. Ismerem Isten Igéjét, ismerem Isten törvényét, tudom, s mi a reakció? Uralkodni akarok magamon, a környezetemen, a gyereken, mindenen. A félelem megint uralomba csap át, önuralom, s itt rengeteg önmegváltó és önsanyargató emberrel találkozhatunk.

Tehát a fáról levett törvény, az a gyümölcs, ami megmutatta a jót és rosszat, áldást és átkot, visszájára csapott, mert ma is működik. Mi a teendőnk? Nem kell a törvény? Pontosan kell a törvény! De nem úgy kell, hogy ismerem a törvényt és eleget teszek, aztán majd csak megúszom. Uralkodok, bebizonyítom Istennek, hogy a Te törvényed szerint szent vagyok. Meg kell tanulnunk azt, hogy a törvény ismerete nem egyenlő a törvény alá kerüléssel, hanem eszköz arra, hogy visszakerüljünk az édenkerti állapotba. Megismertem a törvényt, a törvény engem megítélt, s azt mondom, hogy Uram, ebben, amiben megítéltél, többet nem akarok benne lenni. Megtisztít, megszabadít, s abban a pillanatban megint bezáródott egy „félelem-ajtó”. Mint említettem, hogy nekem jó viszonyom volt az alkohollal, elvoltunk botrányos módon is. Isten megítélte az életemben, Isten megtisztított, megszabadított tőle, egy ajtó bezárult. S én nem félek ma az alkoholtól, nem félek attól, hogy valaki abban engem meg fog ítélni. Szabaddá tett a törvény.

A törvény ismerete, ha kegyelemmel együtt van, szabaddá tesz. S lépést tettem az édenkerti állapot felé. Megindul az ember a szabadulás, megtisztulás, megszentelődés útján. S a következő pillanatban Isten megmutatja, hogy ott Istennek ez a rendje, ez a törvénye, s akkor, amikor a törvény engem megítél, s azt mondom, hogy Uram bocsánat, csukjuk be ezt az ajtót, és holnaptól nem fogok lopni, hazudni, vagy bármi, s akkor már megint nem tud a törvény megítélni, mert a törvény megítélésnél én kapok kegyelmet, s valóban később én nem akarok a bűnnek szolgálni, hanem a kegyelem által Krisztusnak. S a megszentelődés, megtisztulás útja, hogy szabad vagyok, a törvény szabadságra visz. Többé nem leuralásra, félelemben tartásra kell, hogy vigyen, hanem arra, hogy egy törvényt megismerek, magamra nézve látom, kérem a kegyelmet, és kérem a szabadulást és megtisztulást, hogy megint beljebb menjek, közelebb az édenkerti állapothoz. Talán így értjük meg, hogy Isten törvénye nem uralom, hanem kegyelem. Nem uralom, hogy most nekem rinyálni kell, hogy mit teszek jól, mit teszek rosszul, mert van egy törvény és Isten felakaszt, agyonver, mi lesz! A törvény megítélt, s azt mondom, hogy Uram, ezt a törvényt magamra nézve kötelezőnek fogadom, s engedelmes leszek, onnantól kezdve egyre közelebb leszek az ősi, eredeti állapothoz, amikor maga Ádám teljes engedelmességgel, teljes szentségben élt.

Minden egyes törvény által megítélt pillanat, ami valóság lesz az életemben, a megszentelődés útja. A megszentelődés útja nem az, hogy extra manus leszek, extra ember leszek, amit majd az emberek dicsérni fognak, hanem egyre inkább az ádámi, eredeti állapotba megyek vissza. Egyre inkább nem a bűnös ádámi, hanem a szent ádámi állapotba, abba az állapotba, amikor Ádám teljesen engedelmes volt. Az engedetlenség ott ennél a gyümölcsnél kezdődött, amely kinyitotta teljesen az ajtót a félelemnek. S ha engem Isten megítél egy dologban, s ebben rendezem Istennel a dolgomat, s továbbá nem téma, akkor nem érdekel, ki mit mond. S nem érdekel a kísértés sem, mert rendezett. Ezek a rendezettségek egyre közelebb visznek a megszentelődéshez. Ezért jó a hívő úton megérteni a törvénynek a kérdését. A törvény nem egy ránk rakott súly, hanem a törvény kegyelemre visz és megszabadít. A törvény, amit benned megítélt, azt ki is kell, hogy tisztítsa belőled. Nem eleget tevő kereszténység, nem félelemben levő kereszténység, az nem krisztusi. A rosszul használt törvény, a Sátán által használt törvényeskedés, bizony félelemben tart. Ha Krisztus által ismered a törvényt, akkor te nem félsz, hanem vágyod, hogy szabad legyél ’ettől.’ Köszönöm Uram, hogy megmutattad ’ezt’ a pontomat, ami nem az eredeti szent állapothoz, az engedelmességi állapothoz hasonlít, örülök annak, hogy most már ebben is engedelmes lehetek, mert közelebb kerültem Hozzád. Mindig közelebb lépek Istenhez.

A kezdet. A teremtés maga a kezdet. A kezdet jó volt, de megismerte az ember a törvényt, s a törvénnyel együtt a félelmet. S a félelem a mai nap is vezeti. Isten annyira szereti az embert, hogy azt mondja, jó, rendben van, törvény, de nekem van kegyelmem is. A kegyelem önmagában kell, hogy semlegesítse a félelmedet. Nem lehet félő kereszténnyel együtt élni, az nincs Krisztusban, mert Krisztusban nincs félelem. Ha az egyik ember fél a másiktól, ha az egyik ember mocskolódik a másikra félelmében, az életének nagy része nincs Krisztusban, az a része biztos nincsen, mert Krisztusban nincs félelem. S az az igazi, ha az egész életem Krisztusban van, de mivel ez egy folyamat, ezért mindig ahol félek, ott jön Ő a törvénnyel, megítél, hogy szabad légy és többet ne félj. Megítél. Nem kapsz társat, el kezdesz félni, s azt mondja, hogy te figyelj, én azt szeretném, hogy a teremtés szerint egy legyél valakivel. Megértetted, kéred? Várod? S akkor felsóhajtasz, hogy tényleg Isten nekem teremtett valahol egy ellen-darabot, akivel egy vagyok. S a törvényét megismerve felszabadulsz attól a félelmedtől, hogy a halpiacon nem kapsz egy fiút. Felszabadulsz, mert Istennek egy törvényét megtanultad a magad bőrén, a kegyelemmel az Ő szeretetét is. Mondhatnék sok más ilyen törvényt. Ha te félsz valamitől, akkor oda kell menned Krisztushoz. Ő fog megszabadítani téged a félelemtől. Félek a másik embertől valami oknál fogva, oda kell menni Istenhez, odateszem a kezedbe azt az embert. Vagy elválasztja tőled, hogy ne tudjon kárt tenni benned, mert téged betakar, vagy megtisztítja azt az embert. A félelmeidet oda kell Krisztus elé tenni, s Ő megmutatja az Ő törvénye szerint, hogy tebenned vagy őbenne van az, aminek meg kell tisztulni, szabadulni, hogy megszentelődve egy engedelmességben azonosak legyünk, egy szellemben legyünk.

Az emberiségnek első lépése, s a legnehezebb, legfájdalmasabb lépése ez az egyetlenegy gyümölcs volt. S ezt ma rosszul használja. Rosszul használja a törvényt éppúgy a zsidó, mint a keresztény. Akkor vajon mit kell helyreállítani, hogy a félelem megszűnjön? Még nagyobb hatalommal kell menni ebbe a világba, törtetni? Nem! Még nagyobb szájjal, hogy én vagyok a király? Én aztán nagyon erős keresztény vagyok! Én aztán autoritásban vagyok, nekem már mindent lehet! Nem! Minden egyes lépésnél akkor leszel erős és szabad és támadhatatlan, ha leteszed oda Isten elé. Uram, mutasd meg a törvény szerint, hogy hol vagyok, és kérem a kegyelmet. És többé nem! S így talán megértitek az Úrvacsorának a lényegét is. Önmagában az Úrvacsora lényege is ez, ez a rész is meg lett ítélve az életemben, letettem, és szabad vagyok. Ekkor történik, hogy a bűneim, amik régen bűnök voltak, ordítóak voltak, ma már bizonyságok lesznek, s nem félek. Nem félek, hogy valaki azt mondja, hogy idefigyelj, de piás voltál. Igen, az voltam! És, most mi van?! Isten megítélt, megszabadított, megtisztított, s ma számomra ez bizonyság, hogy neked is elmondhatom, hogy ezt teszi a törvény és a kegyelem együtt. Szabaddá tesz! S ez a szabadság nem egy légüres tér, ahol ellébecolok és nincs semmi baj, ez egy előrébb lépés, hazafelé tartó lépés.

Ez az igazi megszentelt, engedelmes állapot maga a mennyország. S ekkor megérthetjük, hogy a földön itt van már a mennyország, ahova folyamatosan a tisztulással, szabadulással, megszentelődéssel lehet besétálni. Mert ha te leteszed azt a félelmedet, hogy halál, mondjuk, Isten törvénye szerint, akkor te nem fogsz félni a haláltól. Ha leteszed az anyagi helyzetedet Isten elé, Ő meg fog szabadítani a félelmedtől. Mindent, amit Krisztus uralma alá teszel, meg fog szabadulni a félelmedtől. Nem fogsz félni többet. Nem ez-e a mennyország, hogy nem félek, felette járok mindennek? Egyszerre annyira felette jársz mindennek, hogy nem veszed észre, hogy ez a föld mit csinál. Nem azért, mert nem érdekel, csak nem vagy része. Mennél inkább megtisztít Isten a félelmektől, annál inkább távolodsz a földtől, amelyik a félelemnek a fészke, s annál inkább közel kerülsz ahhoz az édenkerti állapothoz.

A törvény rosszul használata, a törvény rosszul ismerése nem Isten munkáját végzi el benned.

Ha törvényeskedek, az nem jár szabadulással, és nem jár tisztulással. Ha a törvényt ismerem, és annak akarok eleget tenni, a félelemben uralkodni magamon, vagy Isten törvényével uralkodni egy közösségen, vagy egy családon, vagy bárkin, az nem Krisztus szerinti. Félelemben semmi nem működhet. Ha történik valami, azonnal tedd le! Hol a törvény? Uram, ítéljél meg! S Ő megítél, s ha megítél, megszabadít, megtisztít, és beljebb mehetsz, s ott ember téged már nem vádolhat, de még a Sátán sem állhat oda, hogy milyen ez az ember! Mint ahogy a Bibliában többször is olvashatjuk, hogy a Sátán ott állt, még Josiás főpapot is vádolta. Nincs többé félelmed. Ha belenéznénk a saját életünkbe, naponta tucat számra lapátolhatnánk ki a félelmet. Az APEH! Az APEH azt csinálja, amit kell. Mi bajod van vele? Az orvos ki fogja találni, hogy beteg vagyok! Jaj! A Duna magas! Én meg magasabb, na és akkor mi van? Tehát folyamatosan a félelem ural. Ha bekapcsolod a média bármelyik részét, itt ez a baj történt. Komolyan mondom, én ha bekapcsolnék egy híradót, nem érteném, hogy mi baj van. Jót azt nem hallasz. Nem fogsz hallani olyan időjárás jelentést, hogy süt a nap, csak azt, hogy zuhogni fog az eső. Nem fogsz olyat hallani, hogy végre kész lesz a metró, hanem hogy feltúrták a Kálvin teret. Nem veszitek észre, hogy hülyét csinál belőlünk, a szó valós értelmében a sSátán? Figyelj, ha férjhez mész, azért vigyázz! Nem azt mondják, hogy milyen jó, hogy Isten által a társadat megkaptad. Jaj, és hogy fogom felnevelni a gyerekemet. Még el se készült, nem hogy felnevelnéd. Jaj, ebben a rohanó világban hogy fogom tovább képezni magam. Még el sem kezdtél dolgozni és már tovább képeznéd magadat? Nem veszed észre, hogy becsapnak? Ne menj az erdőbe, mert a kullancsok jönnek. Gyermekkorunkban azon versenyeztünk, hogy kinek van legtöbb, nem féltünk. Ma már egyetlenegy kullancs miatt ki kell hívni az egész polgárőrséget. Ma már nem lehet vizet inni, nem lehet levegőt szívni, minden mérgező, koleszterinem nincs jól, ha sok az a baj, ha kevés az a baj. Én még ilyen világot, meg mondom őszintén, félévszázados fennállásom óta nem láttam. Ha süt az a baj, ha nem süt, az a baj. Kilukadt az ózon. Fogalmam sincs, mi történik. Egyet tudok, hogy minden félelemben megy. A félelemnek a gyülekezetekben is látható a nyoma, adakozzatok, de gyorsan. A negatív beszéd. Jaj, jaj, jaj! Nem halleluja, hanem jaj, jaj, jaj.

Ezt a gyümölcsöt leszedték az őseink. Ádám és Éva jól kiszúrtak velünk, de erre a negatívra azért hadd mondjam, hogy történt egy nagy pozitívum. A törvény és a kegyelem ma már másként működik. A törvényt, amikor kell vinni valakinek, nem ítéletnek kell vinni, hogy most aztán még egy súly a fejedre, most aztán már így kell viselkedni, hanem hoztam egy törvényt, vedd észre, hogy nem jól csinálod, és félsz, és uralkodni akarsz azon a problémán, ami nincs Isten uralma alatt. S a törvényt ismerd meg, hogy tedd oda Krisztus elé, hogy kapjál rá kegyelmet, Krisztus uralmát. S ez a törvény tisztítson, és az engedelmességre vigyen tovább, s akkor nem fogsz félni, már megint egy dologban nem fogsz félni. S ha kapsz megint egy törvényt, akkor ne az fogjon szikrát rajtad, és robbansz fel, jaj már megint mi lesz! Ez a törvény most engem elért, de jó, hogy elért, mert most odamehetek Isten elé és bocsánatot kérhetek, s kimondhatom, hogy többé nem akarom tenni.

Talán így értheted meg az Úrvacsorának azt a szentségét, hogy milyen jó, hogy megismerhetem a bűnömet, s megismerhetem a kegyelmet egyszerre, hogy engedelmesen mehessek tovább, mert ezt általában kihagyjuk. S amikor ez megtörténik, nem félek abban a dologban. Csak egy kérdés, mitől félsz ma? Keresd meg a törvényt rá! Ne azért, hogy jobban féljél, úgy, mint ahogy beindult itt az almafától a széria egészen a mai napig, hanem azért keresd, hogy gyere, rendezd a dolgodat, hogy abban a dologban engedelmes legyél. Kérdezd meg Istent, hogy Istenem, Te hogy látod ezt! Ebben félek, hogy látod ezt? Istennek azért van egy ígérete, akit úgy hívnak, hogy a Szent Szellem, Ő elvezet minden igazságra. Elvezet az igazságra, mikor azt mondja, hogy te itt elrontottad a törvényt, s te a törvény miatt, mert tudod, mi van, most félsz, és te akarod megoldani a problémádat. Állj meg egy pillanatra! Ne oldd meg a problémát! Fogadd el Isten törvényét, kérjél bocsánatot azokban, amit elrontottál, s tegyél őszinte ígéretet arra az engedelmességre, hogy az Ő törvényében rendezed az életednek azt a részét. Ez a teljes nyugalomnak, a félelem megölésének az áldása, ha én kérem Isten törvényét, kérem Isten kegyelmét, és ígéretet teszek az engedelmességre.

Az ember kinyitotta az ajtót a rossznak és a jónak az ismeretére akkor, amikor Isten nem akarta. Isten azt akarta akkor, hogy az édenkerti igazi szent állapot, az ember 100 %-os engedelmességi állapota működjön. S amikor mi a mennyországról beszélünk, az nem más, mint ennek a teljes engedelmességnek, a teljes megszentelt állapotnak a helyreállása. Az a mennyország! Amit már itt el kell kezdeni, hogy igenis folyamatosan kérem Istentől a tisztítást, a szabadítást, hogy megszentelődjek, és Isten ígérete, hogy be is fejezi ezt bennünk. S egyszer csak visszaérünk oda Őhozzá, ahol nem érdekes a tested, semmi nem érdekes, hanem Istennel élhetsz, mint annak idején Isten kertjében Ádám élt, majd egy darabig párként Ádám és Éva, amíg Éva el nem kezdte azt a bajt, ami ma már profi módon, nagyon nagy sebességgel, nagy mértékben elért minden embert. Mikor ebben a világban a félelem elérte a csúcspontját, amikor a mai világban a félelemre adott válasza az embernek, hogy uralkodok a félelmen. Félek a természettől, félek a jövőtől, félek mindentől, tehát majd én a kezembe veszem. Azonban Isten ezt a lépést már nem engedte meg. Azt mondta, hogy itt már te nem istenkedsz, az élet fája már nem a tied. Azonban az élet a mienk. S az örökélethez ez vezet, a törvény helyes ismerete, a törvény általi megítélésünk, megtisztulásunk, megszabadulásunk, hogy folyamatosan az életünk minden része szentelődjék meg. De a hétköznapokban is ugyanezt meg kell élnünk. Mitől félsz? Talán a mai napon is csak ennyit: Mitől félsz?

A napokban voltak némi viharjaink, az elmúlt egy hónapban, nem féltem! Nem féltem, mert Isten elé letettem. Uram, mutasd meg a törvényedet és a Te akaratodat! Ítélj meg! Ha rosszul tettem valamit, Te dobd ki, Te szembesíts vele. Ha bocsánatot kell kérnem, bocsánatot kérek Tőled, rendezem, ha nem kell, akkor nem fogom. Isten elé vittem azonnal a dolgokat. Letettem az Ő törvénye szerint, az Ő törvényét ismerve kegyelmet kértem arra, amit vétettem, hiszen nem vagyok tökéletes. De ezek után megéli az ember azt a békességet, ami a félelemnek az ellentéte. S oly sokszor szeretnénk békességben élni. Oly sokszor énekeljük, hogy viharok közt Ő az én váram. Ugye milyen rosszul énekeljük! A viharok elől pucolni akarunk valami várba, valami bunkert keresünk Istenben. Szaladj oda a viharok elől, kérd el az Ő törvényét, az Ő ítéletét, ha megítél, akkor kérd el a kegyelmet, s kérd a szabadulást és tisztulást! S meg lesz a békéd. Ezt tapasztalatból mondom. A legmocskosabb támadásokban, a Sátán legaljasabb rágalmai közepette is, van békességem, ha tudom azt, hogy Isten megítélt. Az emberiségnek azóta nincs békéje, amióta ezt a gyümölcsöt levették, de az emberiségnek a Golgota óta Isten önmaga kínálta fel a békét. Törvény, kegyelem, megtisztulás, szabadulás és megszentelődés. Ne félj! Menj végi az életednek ezen az útján, amit Isten adni akar, s megkapod a békét, s úton vagy a mennyország felé!